Vége a külföldiek trükközésének a fuvarozásban
A hazai fuvarozók fellélegezhetnek.
A Széchenyi Kártya program 2002 óta létezik, és 2010-ben számos hitelfelvételi lehetőséggel bővült.
A népszerű játékra alapozta vállalkozását.
Kifogásokat és elutasítást kap vevőitől? Elárasztják az operatív teendők és hiába küld szét tengernyi reklámanyagot nem jönnek a várt megrendelések? Tudjuk, hol van a kutya elásva!
Az idén 30 százalékkal több beruházást terveznek a magyar cégek, mint tavaly, főként az üzemi berendezések megújítása, illetve cseréje várható. Ez olvasható ki egy friss, nemzetközi kutatásból. Meg az, hogy Nyugat-Európát stagnálás, Közép-Kelet-Európát inkább fellendülés jellemzi.
Egy vállalkozást elindítani és nyereségessé tenni hetek alatt nem a kényes gyomrúaknak való feladat, és nem is feltétlenül ajánlott. De ha úgy hozzák a körülmények, meg lehet csinálni. Tíz intenzív, kemény nap kell hozzá.
Új üzemre van szüksége, de nincs saját forrása? Fejleszteni szeretne, de nincs miből? A beruházási hitelt elsősorban azoknak ajánljuk, akik közép és hosszú távú fejlesztéseiket szeretnék finanszírozni belőle.
Megan Grassell nem volt elégedett a bolti melltartóválasztékkal, ezért úgy döntött, hogy itt az ideje megváltoztatni a "fehérnemű status quót". Közösségi finanszírozással több mint 40 ezer dollárt szedett össze azért, hogy elindítsa a tiniknek szóló melltartóprojektjét.
Egy amerikai vállalkozónak tíz éve akadt egy igen radikális ötlete: mi lenne, ha a műanyag nem a klímaváltozás egyik problémája, hanem maga a megoldás lenne? Most úgy tűnik, valóra válhat az illető elképzelése, ugyanis metánból műanyagot állít elő cége.
Londonba ment segédoperatőrnek, majd látva az ottani kézműves pékforradalmat, beállt egy ottani francia egységbe inasnak. Miklós Mihály kitanulta az alapokat, majd Magyarországra visszatérve elindította saját vállalkozását. A Marmorstein kézműves pékség a budapesti gasztroforradalom kibontakozásával együtt kezdett cseperedni, mára már az egyik legelismertebb lett e piacon.
Négy egymást kiegészítő eseménynek ad otthont a Grund 2014. május 30-án.
Ha egy vállalkozás hitelt szeretne felvenni, akkor hitelképesnek kell lennie. De mit jelent a hitelképesség, és ezt hogyan bírálják el a bankok? Mi már tudjuk. Kulisszatitkok a banktól.
A felhő alapú szolgáltatásokkal ma már a könyvelési és bérszámfejtési feladatok is egyszerűsíthetőek, méghozzá az adminisztráció színvonalának növelésével.
Az alumíniumhabot gyártó Aluinvent Zrt. meghívására Miskolcra látogatott Shandong tartomány egyik jelentős ipari beruházási csoportja, a Qixing Group delegációja. A délután folyamán Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével egyeztettek a lehetséges fejlesztésekről.
Egy alkalmazás, ami webes alkalmazásokat készít.
A munkavégzés három aranyszabálya és kombinációjuk megmutatja a gyenge pontokat egy szervezetben.
Egy hazai családi vállalkozás Ausztráliába és Vietnamba exportál.